Az igazán nagy pofon azonban nem a Cártól, hanem a Magyar Úszószövetségtől érkezett: „az történt ugyanis, hogy indultam az isztambuli rövid pályás Eb-n, csakhogy rajtengedély nélkül. Idióta egy szabály, de ez van: aki egyszer abbahagyja, mint én is, majd újrakezdi, annak bizony be kell jelentenie, hogy folytatja a versenyzést. Ez az én esetemben elmaradt. Senki sem szólt a Magyar Úszószövetségtől, hogy hahó, emberek, hahó, FINA-vezetők, itt van a mi nagy reménységünk, itt van újra Szepesi Niki.... Én semmit, de semmit nem tettem azért, hogy meghurcoljanak.”
Az Én, a szexmániás lényegében Niki sportolói karrierjének dicstelen és fájdalmas históriájáról szól egy spanyolországi utazás történetébe ágyazva. Egy régi szeretőjéhez, Alejandróhoz utazik, hogy elmesélhesse neki, ennek apropóján nekünk is, elmúlt 26 évének sport- és szexkarrier történetét. A barcelonai élménybeszámoló közben többnyire Niki vulgárpszichológiai fejtegetéseit olvashatjuk, amelyekben a szexmánia, a testi gyönyörök hajszolása utáni féktelen vágy az aszkétikus élsportolói életmód elfojtásaiból egyenes arányossággal következik: amit nem tudsz kiélni az uszodában, azt éld át az éjszakában.
Vagyis egyszerre két perszóna, két Niki működik: az egyik nappal szorgalmasan tempózik faltól-falig, keményen hajtja magát, a másik az éjszaka királynője, aki keményen hajtja a pasikat, a legjobb pasikat. Az ördögi körként működő mechanizmushoz az is hozzátartozik, hogy ha megaláznak és megütnek az uszodában, a versenyeken, akkor az éjszakában, az ágyban mindezt a férfiakon kell leverni. A Szepesi-könyvek is eszerint a logika szerint működnek: a szerzőnek bosszút kell állnia mindazokon, akik valaha szemetek voltak vele.
Az már a második könyvből, az Orgazmuspontokból derül ki igazán, hogy Nikit a legjobban a képmutatás idegesíti. Az első kötetben hosszú kifakadó tirádákat olvashatunk arról: férfi élsportolóink, akik a magyar társadalom számára a két lábon járó tökéletes erkölcsi tisztaságot jelentik, az egykori jó tanuló, jó sportolóból lett nemzeti hős úszók, focisták, vívók, kajakosok, kenusok, stb. valójában mind álszent, sunyi, hazug alakok. Akik miután egy teljes női ifjúsági szakosztály szűztelenítését elintézték, angyali arccal nyilatkoznak a kamerába a sikereikről, küzdelmeikről és a család szent egységéről. „Jókat röhögök magamban, amikor látom a faszikat, akikkel hosszabb-rövidebb szexuális élményem volt. Beszélnek, mesélnek a család fontosságáról, az összetartozás, a szeretet segítő erejéről, a háttérről, amely elengedhetetlen a sikereikhez, miközben engem hívogatnak naponta háromszor, az én combom közére vágynak, és utánam sóvárognak.”